top of page

GYAKORLATI TERÜLETEK

KÁRTÉRÍTÉS ÜGYEK

szerződésszegéssel okozott károk, szerződésen kívüli károk, sérelemdíj

Kárt szenvedett egy személy vagy szervezet által? A kártérítési jog lehetőséget biztosít az anyagi kompenzációra, amennyiben más hibájából kárt szenvedünk el.

Életünk bármely területén érhet minket kár, legyen az vagyonban bekövetkezett értékcsökkenés, elmaradt haszon vagy személyi sérülés. Önhibáján kívüli balesetből eredő kár pedig bárkit érhet. Ez a baleset lehet közlekedési, munkahelyi, vagy egyéb baleset. A baj nem válogat, azonban fontos, hogy ennek pillanatában a megfelelő kezekben legyen.

Célom, hogy az ügyfeleim által elszenvedett kár megtérüljön és a károkozók jogi felelősségre vonása megtörténjen.

Akkor beszélünk kárról, ha valamilyen vagyoni hátrány ér bennünket, így kárnak számít:

- az Ön vagyonában beállt értékcsökkenés,

- az Ön elmaradt vagyoni előnye,

- és az Önt ért vagyoni hátrányok kiküszöböléséhez szükséges költségek.

A sérelemdíj és a kártérítés két különböző jogi fogalom így különböző típusú veszteségért járnak.

Nem vagyoni károk esetén - ha Önt például a személyében éri sérülés (pl. más által okozott közlekedési balesetben eltörik a lába vagy maradandó sérülést szenved) vagy személyiségi jogaiban sértik meg (pl. rágalmazás, becsületsértés esetén az emberi méltóságunk, társadalmi megbecsülésünk sérülhet) - is van lehetőség kompenzációra, azonban ezt már a sérelemdíj szabályai szerint követelhetjük.

Akit személyiségi jogában megsértenek, sérelemdíjat követelhet az őt ért nem vagyoni sérelemért. Ilyen esetben is alapvetően a kártérítési felelősség szabályai szerint kell eljárni, ugyanakkor fontos különbség, hogy a jogosultsághoz a jogsértés tényén kívül további hátrány bekövetkeztének bizonyítása nem szükséges. A sérelemdíj mértékét mindig a bíróság az eset körülményeire tekintettel, egy összegben határozza meg. Az összeg szempontjából relevanciával bír a jogsértés súlya, ismétlődő jellege, a felróhatóság mértéke, a jogsértésnek a sértettre és környezetére gyakorolt hatása.

Összefoglalva, a sérelemdíj a személyiségi jogi sérelemért járó kompenzáció, míg a kártérítés anyagi vagy fizikai károkért járó kompenzáció. A sérelemdíj célja általában a sértett kompenzálása az elkövetett jogsértés miatt. A kártérítés fő célja és elve pedig a teljes kártérítés, azaz hogy a károsultat olyan helyzetbe kell hozni, mintha a kár be sem következett volna.

Minden kár esetén fontos megvizsgálni, hogy a károkozó és Ön között van-e szerződéses jogviszony!

Szerződésszegéssel okozott károk

Ebben az esetben a károkozás előtt létrejött egy jogviszony. A kárt okozó ekkor a szerződéssel járó kockázatok felmérése után önként vállalta magára az adott kötelezettség teljesítését, így a károkozása esetén csak szigorú feltételek esetén tud mentesülni a felelősség alól:

A kárt okozó abban az esetben mentesül a kár tényleges megfizetése alól, ha bizonyítja, hogy:

– a szerződésszegést ellenőrzési körén kívül eső (amire a károkozó nem lehet befolyással, tipikusan a vis maior hagyományos esetei: például a természeti katasztrófák (földrengés, tűzvész, aszály, árvíz, villámcsapás, járvány stb.) politikai-társadalmi események (pl. háború, közlekedési útvonal lezárása), állami intézkedések (pl. behozatali-kiviteli tilalmak, devizakorlátozások, bojkott), súlyos üzemzavarok, radikális piaci változások…stb.);

– a szerződéskötés időpontjában előre nem látható körülmény okozta,

– és nem volt elvárható, hogy a körülményt elkerülje vagy a kárt elhárítsa.

Szándékos szerződésszegés esetén a károsult teljes kárát meg kell téríteni, azaz mindent, ami azért keletkezett, mert a károkozó kárt okozott (tehát például közlekedési baleset esetén nem csak az autó javításának költségét követelhetem, hanem, ha az autó a munkaeszközöm, akkor azt az összeget is, amit nem tudtam megkeresni a károkozás miatt, valamint, ha emiatt tömegközlekedést kellett igénybe vennem, az utazási költségekre is igényt tarthatok.)

Nem szándékos károkozásnál már egyes elemeknél a károsultat terheli a bizonyítás.

Szerződésen kívüli károk

Ez esetben bárki lehet a károkozó, de fontos, hogy a magatartás és a kár bekövetkezte között legyen ok-okozati összefüggés. (Alapvetően minden károkozás jogellenes.)

Ez alól négy kivétel van:

1. kivétel: Az okozó a kárt a károsult beleegyezésével okozta.

2. kivétel: A jogtalan támadás vagy a jogtalan és közvetlen támadásra utaló fenyegetés elhárítása érdekében a támadónak okozta és az elhárítással a szükséges mértéket nem lépte túl.

3. kivétel: Ha szükséghelyzetben okozta, azzal arányos mértékben.

4. kivétel: Jogszabály által megengedett magatartással okozta, és a magatartás más személy jogilag védett érdekét nem sérti vagy a jogszabály a károkozót kártalanításra kötelezi.

CSALÁDJOG

házasság és válás, gyermektartás és gyermekelhelyezés, vagyonmegosztás 

Ha valamilyen jogi kérdés merül fel a család életében, érdemes lehet jogi tanácsért fordulni egy családjogi szakemberhez. 

Házasság és válás: A családjog foglalkozik házassági szerződésekkel és a válás jogi kérdéseivel.

Gyermektartás és gyermekelhelyezés: A családjogban megtalálhatók a gyermektartásra és gyermekelhelyezésre vonatkozó jogi elvek és szabályok. Ez különösen akkor fontos, ha a szülők elválnak vagy fizikailag külön élnek.

Öröklési ügyek: Halál esetén az öröklési jog rendelkezik az öröklési eljárásokról és az örökséggel kapcsolatos jogi kérdésekről.

Vagyonmegosztás: Ha a házastársak közös vagyonnal rendelkeznek, a családjog segít a vagyonkezelési kérdésekben és az esetleges viták rendezésében.

INGATLAN

adásvétel (termőföld is)

Előkészítés

Az ingatlan eladásának vagy vásárlásának előkészítése során fontos az ingatlan állapotának felmérése és a szükséges dokumentumok beszerzése. Ide tartozik az ingatlan tulajdoni lapja, energetikai tanúsítvány, és egyéb releváns iratok.

Adásvételi szerződés elkészítése

 Az adásvételi szerződés elkészítése az egyik legfontosabb lépés. Az ügyvéd gondoskodik arról, hogy a szerződés minden jogi követelménynek megfeleljen, és védi az ügyfél érdekeit. Az ügyvéd előkészíti és ellenőrzi a szerződés szövegét, és figyelmet fordít a részletekre, mint például a fizetési feltételek, határidők és szavatosságok.

Földhivatali ügyintézés

Az adásvételi szerződés aláírását követően az ügyvéd benyújtja a szerződést a földhivatalhoz. Az ingatlan-nyilvántartásba való bejegyzés biztosítja az új tulajdonos jogainak érvényesítését. Az ügyvéd gondoskodik arról, hogy minden szükséges dokumentum és igazolás időben és pontosan benyújtásra kerüljön.

 

Miért Fontos az Ügyvédi Közreműködés?

 

Jogbiztonság: Az ügyvéd gondoskodik arról, hogy a szerződés minden jogszabálynak megfeleljen, és védi az ügyfél érdekeit.

Szakértelem: Az ingatlan adás-vétel komplex jogi és adminisztratív folyamat, amely szakértői hozzáértést igényel.

Biztonságos ügylet: Az ügyvéd biztosítja, hogy a vételár kifizetése és a tulajdonjog átruházása biztonságosan és zökkenőmentesen történjen.

Adminisztratív Teendők: Az ügyvéd segít az ingatlan-nyilvántartásba történő bejegyzéssel, valamint a szükséges bejelentések és átírások elvégzésével.

CÉGJOG

cégjogi esetek kezelése

Cégek alapítása (pl. cégalapítás betéti társaság, közkereseti társaság, korlátolt felelősségű társaság, nyilvános és zártkörű részvénytársaság, egyéni cég esetén)

Cégek létesítő okiratának elkészítése, módosítása. (társasági szerződés, alapító okirat vagy alapszabály elkészítése módosítása).

A cégalapítással és cégmódosítással kapcsolatban felmerülő nyilatkozatok elkészítése. (pl. jegyzőkönyvek, aláírás minták taggyűlési határozatok, közgyűlési határozatok, tagjegyzék..stb.)

Üzletrész adás-vételi szerződés készítése

Gazdasági társaságok átalakulása, végelszámolása, felszámolása során teljes körű jogi ügyintézés.

Követeléskezelés cégek részére.

Szakértő tanácsadással, gyors ügyintézéssel vállalom a cégjog területén felmerülő jogi problémák komplex megoldását.

bottom of page